2. fejezet - Lehet rossz ötlet volt

JiWoo szemszög

Pár percre szükségem volt míg felfogtam mi is történt pontosan. Konkrétan az arcomba csapta az ajtót. De miért tette? A suliba még annyira jól elvoltunk. Lehet megbántottam tudtomon kívül? De, akkor miért nem mondta hogy haragszik? Jobb lett volna az mint hogy azt vágja a képembe hogy nem ismer.
Mikor visszaértem a földre rájöttem hogy hiába álldogálok ott, nem lesz semmi se jobb. Így hát fogtam magam, s haza baktattam. Otthon még mindig a bátyám fogadott csak, aki ugyan úgy feküdt. Ám, mikor észrevett felült, és meglepett tekintettel bámult rám.
- Nem úgy volt hogy átmész a szomszédba? - jött utánam a lépcsőig. Utáltam ha valaki zaklat ha nincs jó kedvem. Egyszerűen képen tudta volna törölni az illetőt. De, jelen esetbe ez kevésbé izgatott.
- De, úgy...VOLT. - hangsúlyoztam ki az utolsó szót. Amint felértem szobámba elpakoltam a cuccaim, s visszabattyogtam testvéremhez.
- Hát akkor? Hogy hogy itt vagy? - kérdezősködött tovább. Nem volt idegem ehhez de, megfogattam hogy nem töltöm ki máson a haragom. Így egy mély levegő után kezdtem el mesélni mi is történt.
- Átmentem. Pont ő nyitott ajtót de, a képembe is csapta. Ráadásul letagadta hogy ismer. - mondatom végén NamJoonra emeltem tekintetem. Amolyan " adj tanácsot. " arcot vághattam. Szükségem volt arra hogy megmondja mit tegyek. Gyűlöltem ha parancsolgatnak nekem de, ilyen helyzetekben szükségem volt rá.
- Én a helyedbe nem foglalkoznék vele. Nem normális ha tényleg ezt tette, vagy csak ki akar használni. - mondandója közben elgondolkodtam. Ne foglalkozzak vele? Képtelen lettem volna megtenni. Már most ragaszkodtam hozzá, s úgy éreztem nekem szükségem van rá. Nem tehettem azt amit Nam mondott.
-Igen, de, van egy olyan érzésem hogy nem tehetem. - nem hagyott nyugodni ez az érzés. Hisz még csak alig egy napja ismerem. Akkor miért éreztem így? Vágytam a közelségére de, olyan elérhetetlennek tűnt. Ez az érzés..hasonlított a szerelemhez ám, még se az volt. Nem tudom..valami megmagyarázhatatlan.
- Csinálj amit akarsz. - hagyott magamra. Sóhajtva felbattyogtam szobámba. Kipakoltam azokat amiből házit adtak. Szerencsémre nem volt sok de, még így is beletelt pár órába. Egyszerűen képtelen voltam koncentrálni. Folyamatosan csak kattogott az agyam hogy mit tehettem amiért Jungkook így viselkedett.
Miután megvoltam a házival elmentem fürdeni, s végül aludni. Szüleim biztos hogy ismét késő este fognak hazaérni így nem vártam meg őket.
Másnap mikor indultam el az iskola irányába egy mosolygó Jungkook telepedett mellém. Legszívesebben a képébe ordítottam volna. Magyarázatot akartam. Tudni, hogy mégis miért csinálta azt amit. De, nem tettem semmit. Csak mentem tovább mintha mi sem történt volna.
- Hé várj meg. - jött utánam. Nem tudtam ránézni. Éreztem ha megteszem egyből elönt a düh, és az arcába vágom azt amit mélyen magamba eltemettem. Nem akartam egyből rázúdítani mindent de, nem hagyta annyiban. Mivel továbbra se vártam meg vállamnál fogva állított meg, s maga felé fordított. - Elmondanád mi bajod? - kérdését hallva teljesen ledöbbentem. Még hogy nekem mi bajom..
- Nekem mi bajom van?! Nem tudom ki vágta tegnap a képembe az ajtót! - nem bírtam tovább magamba tartani. Ő von engem kérdőre mikor pont hogy ő volt az aki bunkó módon viselkedett velem. Ám, értetlen tekintetét nem tudtam hova rakni. Nem esett le neki mire gondolok? Pedig elég érthető voltam.
- Miről beszélsz? - komolyan elkezdi játszani az értetlent? Ezzel akarna arra utalni hogy felejtsük el? Én nem tudom olyan könnyen. Megsértett, és még bocsánatot sem kért.
- Tegnap. Átmentem mikor megbeszéltük de, te "nem ismertél meg", és rám csaptad az ajtót. - forgattam meg szemeimet. Percek múlva sem szólt egy szót se. Fölöslegesen álltam ott hogy tegyen bármit is. Meg se moccant. Csak meredt maga elé. Így hát fogtam magam, és ismét elindultam. Most nem állított meg.
Az egész úton azon gondolkodtam hogy mégis mi volt ez. Miért fogadta így? Nem tudta miről beszélek..de, ott volt. Ő küldött el, most meg..Áh összezavar. Lehet igaza volt NamJoonnak. Nem kéne vele foglalkoznom. De, mikor erre gondolok megint az az érzés kerít hatalmába, hogy nekem szükségem van rá. Miért? Hisz alig ismerem.
- Hé JiWoo figyelsz te rám? - zökkentett ki gondolkodásomból Jimin hangja. Annyira elmerültem a gondolataimba hogy nem is hallottam hogy hozzám beszél.
- Mi? Bocsi, elgondolkodtam. - nevettem fel kínomba. Annyit foglalkozok ezzel hogy nem is figyelek a barátaimra. Ez így nem lesz jó. Csak a bajt okozod nekem Jeon JeongGuk. - Mit is mondtál? - kérdeztem vissza, s most már teljesen rá figyeltem.
- Nos mint már mondtam Tae azt mondja hogy MiHi a legjobb csaj az osztályba de, ez nem igaz. Mivel Nari. Igaz? - nézett boci szemekkel. Utáltam ha így néz. Olyankor képes volt bármire rávenni.
- Ezt komolyan tőlem kérdezitek? - nevettem fel. Nem értettem miért pont tőlem kérdezik hisz nem értek ehhez a témához. - De, amúgy MiHi. - adtam azért választ. Persze csak azért mondtam őt hogy húzzam Jimin agyát ami sikerült is. Amilyen képet vágott, nos elkönyvelhettem magamba hogy megérte.
Egész nap kerültem Jungkookot, s ő is engem. Nem volt kedvem vele beszélni. Nem akartam a magyarázkodását hallgatni. Biztos talált volna valami kifogást hogy ugyan miért tette de, a legkevésbé sem érdekelt most ez. Nem is foglalkoztam vele, s hiába éreztem az égetőt tekintetét egész nap. Próbáltam kizárni, ami többé kevésbé sikerült is.
Épp hogy hazaértem mikor rezgett a telefonom. Meglepődtem. Ilyen hamar sose szokott senki keresni. Lehet Jungkook? Ha igen mit akarhat? Valószínű beszélni de, én még mindig nem akartam.
Inkább nem találgattam tovább, s megnéztem az üzenetet. Jimintől jött. Beszélni szeretne. Már épp raktam volna el mikor jött egy másik. Biztos Jimin az megint. Az üzenetet megnyitottam, s mikor megláttam a nevet elkerekedett szemekkel bámultam a kijelzőt. Jungkooktól jött. El akarja mondani miért volt olyan fura. Mit tegyek? Nem lehetek két helyen egyszerre. Választanom kell. Szeretem Jimint, hisz mindig mellettem állt, s tudom mikor ezt írja akkor valami fontosról van szó. Jungkook meg, nemrég ismeretem meg de, már felfordulást okozott bennem. Kíváncsi voltam az igazságra. Nem tudtam mit tegyek. Mindenképp megbántom az egyiket. Nem akartam. Választanom kell a legjobb barátom, és egy olyan személy között akit alig 2 napja ismerek de, valamilyen oknál fogva kötődöm hozzá.
Eldöntöttem. A telefonomat az ágyamon hagyva mentem szekrényemhez, ahonnan kivettem egy farmer nadrágot, és egy sima fehér pólót. Gyorsan magamra kaptam ezeket, megfésülködtem, s mentem is az illetőhöz.
A házhoz érve becsöngettem, és vártam. Nem sokáig kellett. Pár perc múlva nyílt is az ajtó.
- Szia. - köszöntem az előttem álló személynek.

1.fejezet - Új osztálytárs

JiWoo szemszög

Ez a nap is ugyan úgy kezdődött mint a többi. Felkeltem, fogat mostam, felöltöztem, megreggeliztem és induláshoz készen álltam.

Szüleimtől elköszönve lépdeltem ki a házunkból. Ám a szomszédba nézve furcsa dolgot véltem felfedezni. Költöztető kocsi? Kérdeztem magamtól, s értetlenül álltam meg. Csak akkor eszméltem fel mikor bátyám oldalba bökött.

- JiWoo nem fogsz elkésni? - vont kérdőre pont Ő.

- Kik azok? - mit sem törődve kérdésével tettem fel a kérdésemet. Fejemmel a ház irányába biccentettem mire testvérem arra nézett.

- Nem tudtad? - lepődött meg. De szeretem ilyenkor. Nem kérdezném meg ha tudnám. Kérdésére csak megráztam a fejem jelezve hogy nem tudom mi történt. - Mr Kwang megkérte a barátnője kezét és még az esküvő előtt össze akartak költözni. Nem gondoltam volna hogy ilyen hamar megveszik a házat. - gondolkodott hangosan mire én csak hümmögtem. - Na de ideje indulni kisasszony. - lökött meg.

- Igen is Mr. Kim NamJoon. - húztam ki magam, és mellé tisztelegtem is. Ezen cselekedetemen mind a kettőnkből előtört a nevetés. 

- Na indulás. - fejezte be NamJoon a nevetést.

- Jó, jó. Elmentem. - intettem neki nevetve. A szomszéd ház  mellett elhaladva egy égető tekintetet éreztem meg magamon. Megfordulva egy kb velem egy idős fiút pillantottam meg, aki furcsa és talán még szúrós pillantásokat küldött felém. Magas volt, haja sötétbarna, szemei szintén barnák. Ha az ember jobban megfigyeli az arcát látja hogy összességébe helyes. De, ez most a legkevésbé sem érdekelt, inkább az hogy miért nézett rám úgy ahogy. Tudtommal semmi rosszat nem tettem ellene.

Az iskolába vezető utam közbe mellém szegődött Jimin és MinSeo. Már csak Taehyung hiányzott kis csapatunkból. Három legjobb barátom. Sok mindent köszönhettem nekik. Mindig felvidítottak ha szomorú voltam, kiálltak értem, megvédtek. Ám ez nem mindig volt így. MinSeo a 'menő' lányokkal volt, Jimin focizott és azokkal a srácokkal lógott. Taehyungot pedig őrültnek tartották így senki nem barátkozott vele, én pedig..mindig is kívülálló voltam. Seo akkor került ki abból a körből mikor SuBin barátja szakított vele és kiderült hogy barátnőm miatt. Sokat alázták meg szegény lányt. 

Jimin lesérült és nem tudott 3 hónapig focizni, s mire visszaállhatott volna már találtak mást a helyére.

És most jön a kérdés hogy miként kerültünk mi össze. Egyik nap mindannyian büntetést kaptunk. (Jimin rongált, én visszabeszéltem, SuBin úgy állította be mintha Seo csinálta volna a mocskot, Tae pedig nem ment be órára.)  Így nekünk négyünknek bent kellett maradnunk iskola után a könyvtárba pakolni és hogy ne tudjunk megszökni kulcsra zárták az ajtót.. Mindannyian csendbe pakoltunk, csak magunkba morogtunk folyamatosan míg nem Taehyung megszólalt hogy:"Nekem pisilnem kell." Na ezen mindannyian elkezdtünk nevetni. Ez történt az első évünkbe.

Ám hiába van az hogy imádom őket, sokat köszönök nekik de, sokszor legszívesebben megölném mindannyiukat. 

- Na mizu van csajszi? - kérdezte Jimin, s beleborzolt hajamba. Utálom. Megölöm. Megfojtom. Tudja hogy utálom ha hozzáér a hajamhoz, ezért is csinálja.

- Kihúzod a gyufát Park! - intéztem felé egy kicsit sem szép pillantást, amit ő csak nevetve fogadott. - Kinevetsz? - kérdeztem mire ő abbahagyta a nevetést, és arcomba hajolt.

- Na és ha igen? - kérdezett vissza vigyorogva. Kész. Elszállt az agyam. Az út közepén kezdtem el kergetni. Egészen a suliig kergettem, MinSeo pedig csak nevetett rajtunk.
Beérve az iskola épületébe Taehyung rohant felénk. Na igen ő a negyedik tagja kis csapatunknak. Elválaszthatatlanok voltunk mi így négyen. Talán mert mindannyian különböző személyiséggel rendelkeztünk.
Lee MinSeo csendes, visszahúzódó, minta gyerek aki mindig meg akar felelni másoknak. Tökéletes család, tökéletes gyerekkel. Ráadásul kitűnő bizonyítvánnyal rendelkezik. Ám ha kell ő is tud őrült és gyerekes lenni. Én úgy gondolom jót tett neki hogy elkerült abból a bandából.
Az ökör akit épp készültem volna kinyírni, Park Jimin. Egy idióta az a srác. Kedves kinézete ellenére ha felidegesítik képes holtra verni bárkit. Kitartó amit nagyon csodálok benne. Akármit eltervezett azt véghez is vitte. A bolondos oldala miatt senki nem gondolná milyen családi háttérrel rendelkezik. Soha nem hallott a szüleiről. Mikor még kicsi volt örökbe adták. Mindig azzal hitegeti magát hogy a szülei meghaltak de, tisztába van vele hogy lemondtak róla. Csak nem szereti magának beismerni. Talán ezzel az őrültséggel akarja leplezni a fájdalmát. 
Akkor ott van Kim Taehyung. Na az a srác biztos nem százas. Mindig csinál valami őrültséget amivel meglepi az embert. 4 év alatt egyszer ha láttam igazán dühösnek. Köszönöm de, elég is volt. Viszont a családja...Az apja állandóan csalja a feleségét, a nő pedig sosincs otthon, a végkimerülésig hajtja magát.
Most jön a kérdés hogy honnan tudok én ennyit a fiúk magánéletéről. 
Jimin a gimnázium alatt tudta meg hogy nevelőszülők nevelik. Akkor teljesen összetört. Hisz ha az ember már a szüleinek sem kell akkor kinek? Sokszor hívott fel az éjszaka közepén hogy találkozzunk. Egyik ilyen este azt mondta nekem inkább lesz öngyilkos minthogy ilyen életet éljen, hogy senkinek nem kell. Akkor üthettem meg elsőnek, és utoljára úgy komolyan. Mindig tudta hogy nekünk igen is fontos. Talán akkor kerülhettünk közel egymáshoz.
Tae családja pedig...Volt "szerencsém" hallani ahogy barátom apja csalja a feleségét. Szerintem a nő tudja mi folyik a háta mögött, egyszerűen csak nincs ideje, és energiája ezzel foglalkozni.
Én pedig...Kim Jiwoo, mit mondjak, mindig is különc voltam. Az emberek lenéztek azért amilyen vagyok. Utáltak mert, mindig megmondom a véleményem. Soha nem tartoztam azokhoz a "menő" lányokhoz, de én jól éreztem így magam.
A családom épp széthullóban van, vagyis én így érzékelem. Szüleim minden nap veszekednek, sőt volt hogy anya nem is aludt otthon. Régen nem így volt. Rengeteg időt töltöttünk együtt. Voltunk kirándulni, vidámparkba, állatkertbe vagy csak otthon voltunk és beszélgettünk. Mostanra ez teljesen megszűnt. NamJoon-t és engem lefoglal az iskola, apáék pedig egész nap dolgoznak.
- Képzeljétek jön egy új srác az osztályunkba. - szakít ki elmélkedésemből TaeTae hangja. Erre már mi is megálltunk Jiminnel, ugyanis még itt is egymást szekíroztuk. Csak nem?
- És ki? - tette fel MinSeo a kérdést, ami már engem is érdekelt.
- Azt nem tudom. - vonta meg a vállát. - Elvileg ma költöztek ide. 
- Én lehet láttam. - gondolkodtam hangosan. 
- Hol? - nézett meglepettem Jimin.
- Reggel. - vágtam rá.
- Nem azt kérdeztem mikor. - nevetett fel hangosan. Jó, én is okos vagyok. - Hanem hogy hol.
- A szomszédba láttam egy költöztetőkocsit, Nam mondta hogy a szomszédunk elköltözött a barátnőjével. És...volt ott egy fiú. Annyi idős lehetett mint mi de, nem vagyok benne biztos. - bármennyire is szerettem volna még erről beszélni nem tudtunk hisz becsengettek. Futólépésbe mentünk fel a harmadik emeletre, majd a 310-es terembe. Szerencsénkre a tanár még nem volt bent, így eltudtuk foglalni helyünket.
Ám pár másodperc múlva belépett a tanárunk de, nem egyedül. Egy sötétbarna hajú, magas fiú követte. Ez Ő. Biztos voltam benne. A haja, és az alakja, teljesen ugyan olyan volt.
- Nos, gyerekek, ezen a napon új osztálytársatok érkezett. - kezdett bele a tanár jelentés után. - Kérlek mutatkozz be. - Mr.Jung a fiú vállára helyezte kezét mire az felemelte, s körbenézett az egész osztályon. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, hamar tovább vezette.
- Jeon JeongGuk vagyok, 18 éves, most költöztünk ide Busan-ból. Remélem mindenkivel jól kijövök majd. - villantott egy mosolyt az osztály felé. Most annyira más. A tekintete is. Inkább kedves mint mogorva. Olyan mintha teljesen más személy lenne. Lehet van egy ikertestvére? 
- Azt én is remélem. - kiáltott be SunBi. Hogy utálom én azt a nőt. Komolyan annyira idegesítő. Minden osztályba meg van az a 'fő ribanc' de, ő túltesz mindenkin. - Kérlek foglalj helyet. - mutatott a a padok irányába. Bólintott, s megindult ahhoz a padsorhoz amelyikbe én ültem. Mit adott Isten? Pont mögém ült le. 
Az óra unalmasan telt. Nem szerettem a matekot. Bonyolult, és nehéz. Ezek ellenére mindig jó voltam benne. Ahogy láttam, hallottam Jungkooknak nem igazán ment. Mondjuk lehet bezavarja ez a környezet változás.
Óra végén, mint mindig most is egy rakat házit kaptunk. Az osztály fele ezeket sose csinálja meg, ezért is tol ki velünk Mr.Jung, hogy ilyen sokat ad fel. 
Kicsengőkor mindenki elkezdett pakolni, s az osztály nagy része kiment.
- JiWoo, kérlek gyere ide. - szólított meg a tanár mielőtt még én is kimentem volna. Sóhajtva de, megfordultam és odamentem hozzá. - Jungkook, kérlek te is. - szólt a srácnak.
- Mi történt? - jött oda hozzánk. 
- Ahogy láttam nem nagyon megy neked a matek. Ha megoldható lenne, JiWoo nem korrepetálnád? Te jó vagy benne, és úgy gondolom, hogy jól el tudnád magyarázni az anyagot. - nézet rám könyörgően. Csodálatos, még egy gond a nyakamra. De, nem mondhatok nemet.
- Persze. - egyeztem bele. Más választásom nem igen van.
- Jungkook? - nézett a másik oldalán álló fiúra.
- Nincs ellenemre. - egyezett bele ő is.
- Remek. Akkor beszéljétek meg a dolgokat. Köszönöm a segítséget. - hagyott ott minket. Hirtelen azt se tudtam mit mondjak. Mondjuk nekem ma jó, holnap nem, még szerdán lenne jó. 
- Én ma ráérek. - szólalt meg, ezzel rám hozva a frászt.
- Öhm..én is. Akkor hánytól? Meg nálad vagy nálam? Igazából nem kell sokat mennünk. - gondolkodtam el. Úgy is a szomszédunk, még messzire se kell menni. - Bár még csak ma költöztetek be. Gondolom még ki kell csomagolnotok, akkor inkább nálunk nem? - néztem szemeibe. Csak most tűnt fel mennyire gyönyörűek. Egy igazi űr van benne. Ha az ember belenéz képes elveszni íriszeibe.
- Nem, jó lesz nálunk is. A szüleim már úgy is kipakoltak. Anyám megszállott és amíg nincs rend addig nem nyugszik. - nevetett fel. Jó, már biztos vagyok abba, hogy ennek a gyereknek egy ikertestvére van, és én őt láttam reggel.
- Eh. Minden anyuka ilyen? Nekem is ha valami nem úgy van letéve akkor igazi sárkány. - nevetek én is.
- Meglehet. - villantott egy mosolyt. Egész kedves fiú. 
A suli további része unalmas volt. Bár egész jól beilleszkedett hozzánk Jungkook. A többiek is megkedvelték. Jókat nevettünk a régi storykon. Azt mondta hogy az egyik tanárja annyira szigorú volt, hogy ha az ember már csak ásított az óráján szaktanári figyelmeztetést kapott.
Észre se vettem, de már az utolsó óráról pakoltunk. Velünk jött haza Jungkook is, aminek kifejezetten örültem.
- Na Kook hogy tetszik a suli? - kérdezte tőle Jimin.
- Hm...jók a csajok. - kezdett el nevetni, mire a másik két fiú is. Mi Seo-val csak csóváltuk a fejünket. - Amúgy jobb mint a régi sulim. Ott túl sok gyökér volt.
- Nyugi az itt is van. - vontam meg a vállam. Útközbe lehagytuk mind a három jó madarat így csak ketten mentünk. Az egész utat csöndben tettük meg míg a házunk elé nem értünk.
- Akkor később találkozunk...úgy.. - nem beszéltük meg hányra menjek. Na jó, ilyet is csak én tudok.
- Egy óra múlva? - hangja kissé furcsa volt. De, ráhagytam, biztos csak fáradt.
- Tökéletes. Addig is szia. - intettem neki, s bementem lakásunkba. Otthon csak NamJoon volt de, őt is lefoglalta a telefonja nyomkodása. Mindig ezt csinálja. Ha nem tanul akkor a telefonját nézi.
- Bátyus nem hagynád ezt abba? - huppantam le az egyik fotelba. Semmi reakció. Ahjj istenem.
Felálltam majd mellésétáltam, s az egyik fülhallgatót a füléből kivéve hajoltam füléhez.
- Bátyuuuuus hallasz?!?!?! - ordítottam bele a fülébe. 
- Megsüketülök te gyerek. - nyúlt füléhez közbe fejemet eltolta magától.
- Ha máshogy nem hallod. - sétáltam vissza előző helyemre.
- Milyen volt a suli? - tereli egyből a témát. De sunyi.
- Semmi érdekes nem történt. Habár...a szomszéd srác a mi osztályunkba jár mától. 
- És milyen a srác? - ült törökülésbe. - Alakulóban van? - kezdte el húzogatni a szemöldökét. Istenem ez a kölyök. Azt hiszi vele beszélném ezt meg. 
- Csak barát. - nevetek fel. - Amúgy se veled beszélném ezt meg.
- Oh girl most miért? - tettetett drámaiságot.
- Mert nem. - nyújtottam rá a nyelvem. - De megyek készülődni. - álltam fel, s elindultam a szobámba.
- Hova mész?
- Jungkook. - kiáltottam csak a fiú nevét. Még hallottam ahogy ujjongani kezd de, nem érdekelt.
Gyors összeszedtem a cuccaimat, és elmentem fürdeni. Fél órát töltöttem a fürdéssel, 10 percet arra hogy eldöntsem mit vegyek fel, ami nem volt más egy fekete rövidnadrág és egy fehér póló. A maradékot pedig a hajamnak, és a cuccaim összeszedésének szenteltem.
Mikor már mindennel kész voltam, felhúztam a cipőmet, s átbattyogtam a szomszédba.
Csengettem, és nem is kellett sokat várnom nyílt az ajtó. Szerencsére pont Kook nyitotta ki.
- Szia. Akkor nekiláthatunk? - mosolyogtam rá.
- Miről beszélsz? - nézet rám értetlenül.
- Hát...megbeszéltük hogy most jöjjek. - vettem fel én is egy értetlen tekintetet.
- Figyelj kislány, soha nem beszéltem még veled, az elmúlt percet leszámítva. Szerintem menj haza. - azzal rám is csapta az ajtót. Ez...mi volt?